2013. január 13., vasárnap

Előszó utólag, hasznos tanácsokkal...

A kert szeretete valószínű Nagyapám öröksége. Községi főkertész volt Dévaványán.
Homályos, gyerekkori emlékeim közt szerepel, az oltókés, amivel tanította a szemzés, és a héj alá oltás műveletét. Nagy siker volt, mikor a következő nyaralásomkor, megláttam a megfakadt művemet. Gimnáziumban, is olyan osztályba jártam, ahol a héten, egy napot kertészeti gyakorlaton töltöttünk. Akkor még szombaton is jártunk iskolába, és ebből a péntek volt a gyakorlat napja. Nem sokat tanultunk ezeken a napokon, mert nem oktatás volt a cél. Inkább ingyenes segédmunkásként kezeltek bennünket. A kert szeretete azonban korábban gyökeret vert nálam. Talán ennek köszönhető, hogy gimnáziumi éveim sem verték ki belőlem ezt az érzést.

Paradicsom paprika a szabad földben. 
Kicsi helyen bő termés.

Kicsi udvarunkon, igyekeztem legjobban kihasználni a rendelkezésemre álló teret. Túlzott ambícióim nincsenek, de a kedvenceim egy részét meg tudom termelni. Kevés paradicsomot, paprikát, babot, és persze a fűszernövényeket. Ezekből jut ajándékozás céljára is. Mint másoknál, nálam is előfordulnak kudarcok is. De saját kárán tanul az ember fia. Na meg másokén. Néhány ismerőst, barátot szereztem tapasztalataim megosztásával.

Fűszernövényeim a sövény aljában.

Kölcsönösen hasznos információkhoz jutottunk, a fűszernövények, zöldségfélék, termesztése, feldolgozása kapcsán. Az elmúlt nyáron, rengeteg ismeretet szereztem a fűszernövények szárításáról, a paradicsom, paprika házi feldolgozásáról. Ezeket a tapasztalatokat, már másik blogbejegyzésemben megosztottam. Itt, és most, viszont néhány hasznos infót osztok meg. Azokról a növényekről, amik előfordulnak kiskertemben.
A kertművelés nálam februárban kezdődik. Felmérem, hogy mi az, amire szükségem lesz, és mennyit tudok kihelyezni kertembe.

A babsövény kitűnő árnyékoló.

Szabad földbe csak a paradicsom, paprika, és a bab kerül. A többi növény cserepekben, virágládákban növekedik. Ezek elsősorban a fűszerek, néhány paprikaféle (többnyire csilik) és virágok, a kert díszei. Februártól, minden hipermarket akciós zöldség, fűszer, és virág vetőmagvakat árul. Most január van, de már találkoztam akciós magvakkal reklámújságokban. Végig kell gondolni, mit szeretnék termeszteni.

Nagy kedvencem a bazsalikom.
 Levelei, virágai felejthetetlen illatúak. 
A paradicsom nagy barátja.
Én bővebben vásárolok, aminek egyszerű oka van. Szeretett Anyósom, nagyobb kerttel rendelkezik. Barterben dolgozunk. Én megveszem a vetőmagot, a Drága meg elveti, gondozza, felneveli, a termést betakarítja, szükség szerint befőzi, elteszi, savanyítja, és még sorolhatnám! Jó üzlet! Nekem! De szívesen teszi. Hely van. Ő csak a munkát adja hozzá. Köszönet érte! Így a zöldségfélék egy részét a Mama kertjéből kaptuk, fogyasztottuk.
A palántázást viszont már én végeztem. Már amit kellett. Paradicsomot, paprikát, uborkát. Azokból a fűszernövényekből, amiket termelek, keveset használ, így év végén jut neki is. Tehát, ha elterveztük, mit is szeretnénk termelni, indulhat a bevásárlás. Tavaly sokat töprengtem, mielőtt nekikezdtem. Jöttek az ajánlatok, különböző webáruházaktól. Rájöttem viszont, hogy a kínált választék megtalálható a hipermarketekben, és főleg gazdálkodással foglalkozó szakboltokban. A gazdaboltokban, ráadásul szaktanáccsal is ellátnak. Több példát tudnék felsorolni ezzel kapcsolatban. Problémáimra ők javasoltak megoldást, a gondozással, esetleges permetezéssel kapcsolatban. A bio, nem bio problémát szándékosan nem érintem. Meg van a véleményem, de engedjétek meg, hogy megtartsam magamnak.

Hajtatótálcák, pár hetes magoncokkal.
Tehát, bevásárlunk. Magokat, hajtató, palántázó földet. Ha nincs házi komposztunk, akkor palántaföldbe vetünk. Ennek megfelel az általános virágföld is. A palántázáshoz szükséges mennyiség nem sok. Gazdaságosan beosztva, egy zsák elég a palántanevelésre. 
Tavaly a Városgazdálkodási cég, ajánlott szórólapon, olcsón komposztot. Idén valószínű igénybe veszem.

Rekeszes hajtatótálcák.
 Ne felejtsük megjelölni növénykéinket!

A palántázást, a már meglévő hajtatótálcákban, edényekben végzem. Idén lesz olyan, amit közvetlenül használt műanyag, kávés pohárba vetek. Ezek alját először forrasztópákával kilyuggatom. A hajtatásra a garázsban kerül sor. Nem igényel nagy helyet. Fényre, vízre van szükség. A hőmérséklettel sincs nagy baj. Fűtött a garázs, így 15 fok körüli a hőmérséklet. Ennyi kell.



Saját nevelésű kalocsai fűszerpaprika.
A vetést, palántázást is én végeztem.

Vannak növények, amelyek nagyon hálásak a melegre. Ismert a "melegtalpas" vetés, ami abból áll, hogy fűtött aljra helyezzük a tálcákat.  A vetőmag tasakok hátoldalán ott van a vetésre, palántázásra javasolt időpont. Ezeket érdemes betartani, de el is térhetünk tőle. Ez utóbbit, csak akkor javaslom, ha kellő gyakorlatunk van a neveléssel kapcsolatban. Általános megállapítás, hogy a vetést, a kiültetés előtt, 4-8- héttel kell elvégezni. A vetés nem csak abból áll, hogy a vetőmagokat rászórjuk a talajra. Vannak amiket a föld alá, (a vetés mélységére is van útmutató) vannak amiket vetés előtt célszerű kicsit beáztatni (bab, néhány fűszer magja) de vannak amiket elég rászórni a talajra. A természet is így végzi dolgát! Ritka kivétel, amikor a termés, mag, leássa magát a talajba. 
A veteményünket gondozni kell! A csírázásnál kellő mennyiségű nedvességre van szükség. Se többre, se kevesebbre.




A kaprot nem kell palántázni. Rengeteget használtam
 a nyáron. Minden kovászos csemegébe került belőle.

Addig, amíg  a magoncok ki nem kelnek, tanácsos letakarni a tálcákat. Jobban megőrzik a nedvességet. Ne legyenek sötétben, mert van, ami csak fényre csírázik. A magoncokat, később a palántákat óvatosan öntözöm. Erős vízsugárral, könnyen kimoshatom a gyökérkezdeményeket. A palántázás legnagyobb előnye, hogy már kifejlett, megerősödött, időjárásnak jobban ellenálló növényeket ültethetünk a szabadba. 




Szamba csili. Kertem színes egyénisége.



Ezt viszont, csak a fagyok elmúltával tehetjük. Ha ezt elvétjük, egész addig végzett munkánk kárba vész! Vannak hidegtűrő növények. Ezeknek nem árt a fagy. De ezeket általában már a szabad földbe vetjük, dugjuk. (hagyma, retek) Figyeljünk tehát, a májusi fagyosszentekre is! És ha mindent jól csináltunk, eredményes évet zárunk, bőséges terméssel.

Ezeket előszónak szántam. Rövidesen bemutatom, kiskertem gyöngyszemeit. Minden általam nevelt növény sorra fog kerülni. És idén ismét különös gondot fordítok a veteményezésre, palántázásra. Saját magam, és családom örömére. Tapasztalataimat, pedig idén is megosztom, már a kezdetektől.  Jó munkát!


2 megjegyzés:

  1. Öröm volt olvasni! Jó vetegetést idénre is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A tervek már megvannak. Már csak a tettekre lesz szükség.

      Törlés